A norvégok halfogyasztása kiemelkedik még az egyébként sok hallal élő skandináv népeké közül is. A halászat az északi királyságban ma is nemzeti foglalkozásnak számít, a lakosság egytizedét kitevő sporthorgászok alkotják a közel 4 és fél milliós nemzet legnagyobb taglétszámú „pártját”. A tengertől távolabb élők, tavak és vízfolyások százezrei között válogathatnak. A sporthorgászok elsősorban a lazacot és a pisztrángot kedvelik. A máshol drága, különleges halfélék a norvég konyha megszokott napi fogásai közé tartoznak.
A norvég partok mentén igazán nagy mennyiségben kifogott halakon kívül az állattartás és a földművelés termékei (tej, vaj, sajt, hús, kenyér és a sokféle gabonatermék) képezték és képezik még ma is a táplálkozás alapját. Tejből vajat, sajtot vagy aludttejet készítenek. Friss élelmiszert nagyon sokáig nehéz volt beszerezni, ezért jobb híján sózott ételeket fogyasztottak, így pótolva az ásványi anyagokat és a vitaminokat a hosszú téli hónapokban.
Korábban a lepénykenyér és a lefser nevű palacsintaféle volt a legfontosabb pékáru errefelé. A zabból készült lefsert alacsony hőfokon sütötték ropogósra. Mindkettő tartós élelmiszernek számított, és a kamrában (stabbur) tárolták őket. A lágyabb tésztájú lefserhez sokszor tejszínt is adtak, ezért ez már nem volt annyira tartós, mint zabból készült társa. Ez a sütemény ma elsősorban ünnepi alkalmakra készül, különösen, ha vajjal és cukorral tálalják.
A norvégoknál, számos európai országgal ellentétben nem a felső középosztály, hanem inkább a paraszti konyha étkei közül kerülnek ki a nemzeti ételek.
Amikor a fjordok országában a XVIII. században elterjedtek a tűzhelyek, elkezdtek friss nyersanyagokat használni a főzéshez, de a tűzhely igazán csak a XX. század elején vált a norvég konyhák részévé. Manapság mindenki azt fogyasztja, amit régen az egyszerű parasztemberek ettek. És bár az utóbbi években Európa északi tetején is gomba módra szaporodnak a külföldi éttermek (gyorséttermek is), ennek ellenére a norvégok mégis inkább a hazai ízeket részesítik előnyben, főleg az eredeti norvég nyersanyagokból készült fogásokat, mivel a többség a külföldinél jobb minőségűnek tartja a honi hozzávalókat.
A norvégok büszkék a hagyományos ételeikre és a hazai nyersanyagokra, ezért a külföldiek, itt étkezve, néha úgy érezhetik, mintha múltidéző időutazáson vennének részt. (Morgolódott is a lillehammeri Mormors Hus étterem tulajdonosa és séfje - mindketten kitűnő mesterszakácsok -, amikor az 1994-es Téli Olimpiai Játékok idején az akkori amerikai elnök felesége, a náluk asztalt foglaló Hillary Clinton a „Nagymama házának” helyi ételkülönlegességei helyett végül a Pasta tagliatellit választotta.)
A norvég konyha a vidékiek egyszerű halételeitől egészen az ínyencek igényeit is maximálisan kielégítő éttermek áfonyás süketfajdjáig magában foglalja, felsorakoztatja az összes itteni eledelt. Érdemes megkóstolni a helyi különlegességeket, ha Norvégiában jártok! A legízletesebbek a házi készítésű, szinte teljesen zsírmentes húsételek. Az ételsor mindenütt izgalmas és változó, így mindenki megtalálja a maga ízlésének valót: norvég epret, sós húst, borsókrémlevest, lefsert, húsos süteményeket, tűzdelt húst vagy a rommergrot nevű krémes zabkását - hogy csak néhányat említsek.
A norvégok a tiszta, természetes hozzávalókat részesítik előnyben. Ezt szerencsére az élelmiszergyártók is felismerték, és mindent elkövetnek, hogy ők állítsák elő a világ legtermészetesebb nyersanyagait.
Eltűnődhetünk a kérdésen, hogy miféle étel egyáltalán a norvég specialitás? Cukros biztosan nem, hiszen azt itt nem is gyártanak (persze ma már otthon, Magyarországon sem :(). Külföldről hozzák be, ezért sokáig luxuscikknek számított (ez az oka annak, hogy kevesebb cukrot használunk, mint a többi európai ország népei). Még a burgonya is, amely ugyanannyira hazai számukra, mint a brunost (barna, karamellizált sajt), eredetileg külföldről származik, a 250 éves évfordulóját 1993-ban ünnepelték a skandináv országban.
Forrás
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
